Úgy gondolom, az öröm a szalézi család minden tagjának közös nevezője; az a többlet, melyre szalézi munkatársként, pedagógusként, szülőként egyaránt tudatosan vigyázok, ápolom és továbbadom, imáimban hordom. Úgy tekintek rá, mint rám bízott feladatra, melyhez minden körülmények között megkapom az erőt és a kitartás kegyelmét, függetlenül az éppen bennem dolgozó érzésektől.
Szerettem volna erre bizonyítékot találni Don Bosco életében. Rövid részletet kerestem a közkedvelt filmben, hogy Don Bosco szalézi örömét illusztráljam. Fogtam hát a távirányítót, és lelkesen lépegettem egyik epizódról a másikra a DVD-n. Ahányszor megállítottam a lejátszót, hogy belenézzek, Don Bosco a könnyeivel küszködött, néha zokogva esedezett, máskor pedig csendben tűrte a megaláztatásokat. Elgondolkodtam. Don Bosco végig sírta életét. Akkor mi is az a szalézi öröm?
És milyen az én szalézi örömöm? Egy kisegítőiskolában vagyok fejlesztő pedagógus és igazgató. Diákjaink 11 és 16 év közötti gyönyörű és tehetséges kiskamaszok. A leghíresebb francia cigányzenészek gyermekei, — tudjátok, a Gipsy-King… — akik iskolai nehézségeik miatt járnak hozzánk, hogy olvasni és számolni tanuljanak, önbizalmat és megértést találjanak, valamint hatékony módszert, hogy képességeiket és készségeiket ítéletmentes környezetben fejlesszék, bárhol is tartanak a tanulásban.
Ez egy egyesületi világi iskola. A szalézi pedagógia nem célkitűzés. Mégsem tudom a természetemet csak úgy félretenni. A nehéz napok közepette gyakran élek át olyan pillanatokat, amelyek áldásként táplálják bennem a kitartást és az optimizmust.
Egy ilyen eset történt velem szeptemberben. A közkedvelt gipsy-bohém fesztivált diákjaink szülei szervezik, és nekünk is helyet adnak minden évben. Felkészültünk rá egy egész ékszerbolt projekttel. Karkötőket fűztünk gyöngyből, standot és kirakatot rendeztünk, de főleg számoltunk, pénzt és árakat, könyvelést vezettünk. Az összes pedagógiai célkitűzésem benne volt három héten át: finommotorikus fejlesztés, sorozatok, egyismeretlenes egyenletek, táblázatok, szöveges feladat, beszédkészség fejlesztés. A nagyok gyöngyfűző műhelyt vezettek a vendég gyerekeknek, természetesen virtuóz gitárzene kíséretében: az osztály négy tehetsége lelkesen szerenádozott.
A gyöngyfűző műhely nagyon népszerű lett. Egymás után jöttek az anyukák, nagyfiúk és kislányok, mindenki beszállt. Elmondtuk nekik, hogyan kell összeállítani a gyöngyöket, hogy a karkötő esztétikus legyen. „Kiválasztasz két vagy három színt, melyek jól illenek egymáshoz. Váltogatod őket: két piros, egy fekete…”. Ezt mindenki értette, nagyszerűen ment minden.
Aztán jött egy kislány, aki csak fűzte egymás után a neki tetsző gyöngyöket. Semmiféle tanácsot nem fogadott el. Először egy óriási rózsaszín fa gyöngyöt fűzött fel, majd mellé egy kicsi piros üveg gyöngyöt. Aztán egy kék műanyagot, egy lilát és egy zöldet. Kerek, ovális, kocka, hosszú vagy rövid, kicsi vagy nagy, mindegy volt neki. Az egész karkötőn nem volt két egyforma gyöngy! Tanárhoz méltóan rémülten gyászoltam az algoritmus halálát, de kedvesen próbáltam irányítani a döntéseit. Semmire nem hallgatott, én pedig feladtam. Fontosabbnak tűnt, hogy sikerélménnyel menjen el tőlünk, és ezért a különleges karkötő helyet kapott a pulton a többi között, és elveinkhez híven még meg is dicsértük. Természetesen, a kis különc lebontásra volt ítélve, csak tíz perc haladékot kapott, amíg a kislány még ott volt…
Még nem telt le a tíz perc, amikor a szomszédos színpadon a cigány népmeséket előadó művésznő nagy taps közepette búcsút mondott közönségének, majd érdeklődve közelített szabadtéri boltunk felé : „Ó, milyen rég óta keresek egy olyan karkötőt, ami illik a színpadi kosztümömhöz! Több hónapja nézelődök, végigjártam az összes márkás butikot, sehol nem találtam olyasmit, ami messziről is látszana, és színben is passzol.”
Ugye a végét nem is kell elmesélni… Egyetlen olyan karkötőt talált, amelyben kosztümje összes színe ott ragyogott. Majdnem ugrándozott örömében, annyira örült a különleges, színpadias ékszernek, mellyel nemcsak egy sor gyöngynek adott elismerést, hanem egy ötéves kislány egész belső világának.
Természetesen egy ilyen vicces megleckéztetést az ember kénytelen Don Boscónak tulajdonítani…Levontam hát a tanulságot: az élet és a hit ott kezdődik, ahol kicsúszik az akaratunk alól, ahol nem tudjuk uralni, hanem csak befogadjuk olyannak, amilyen, és hisszük, hogy valaki értelmet ad annak is, amit nem tudunk irányítani.
Ez a kislány tőlem semmit nem tanult. Én tanultam tőle. És azóta tisztán abban látom a szalézi örömet, hogy ráismerek a pedagógiai kapcsolat kölcsönösségére, melyben a felnőtt nem formál, hanem kísér. Ennek köszönhetően örömmel fogadja azt, amit nem tud megváltoztatni, és hittel vallja, hogy még ha nem is érti, Isten azt javunkra tudja fordítani. A szalézi öröm abból fakad, hogy a nevelő nem harcol a gyermek természetével, és a gondviselés őrző szeme alatt két isteni teremtmény bizalommal halad egymás mellett, egy gyermek és egy felnőtt, akik kölcsönösen fejlődnek, mindegyik a maga útján, egy harmadik, isteni tekintet gondoskodó jelenlétében. Ennek gyümölcse beérhet egy teljes mértékben professzionális pedagógiai kapcsolatban, ugyanúgy, mint egy szülő-gyerek kapcsolatban, vagy a szomszéd nénivel, nevelővel: bármilyen kapcsolat keretében.
A szalézi öröm számomra tehát az az öröm, amely a kudarcban is lát reményt. Ez Don Bosco és Szalézi Szent Ferenc öröksége, mely nem más, mint az Evangélium inkulturációja a modern világban, mely a Hit, a Remény és a Szeretet hármas pillérén áll. Egyetemes érték, amelyet választani lehet: nem a külső világtól kapott érzelem, hanem kérhető kegyelem, és nem szellemi állapot, hanem elkötelezett tett Isten jelenlétében.
Mély hálával gondolok alapítóinkra, akiktől a szalézi örömöt hivatásként kaptuk örökségül. Életre szóló, izgalmakkal teli program!
Harmatos-Dubois Szilvia
Occitanie szalézi munkatársi csoport vezetője
Montpellier
Elhangzott: Szalézi munkatársi csoport alapító összejövetele, bevezető gondolat, Montpellier, 2022 november 11.
