Az első gondolat, ami eszembe jut Carloról az az, hogy bárkiből lehet SZENT. Hisz mint Isten gyermekei, hivatalosak vagyunk Atyánk Országába. Keresztségünktől fogva az Örök Élet várományosai vagyunk. Ha van egy ilyen csodálatos lehetőségünk, miért nem aknázzuk ki?! Sokan vagyunk úgy vele, hogy szentnek lenni unalmas elfoglaltság, esetleg kirekesztetté tesz vagy boldogtalanná, búskomorrá. Itt van egy nagyszerű ellenpélda a XXI. századból: Carlo Acutis. Carlo teljesen hétköznapi életet élt: focizott, időt töltött a barátaival, ő is elmélyült az informatika és az internet világába, kutyát sétáltatott, zenélt, tévézett, játszott, tanult: tehát élt.
Igen, élt ebben a zajos, rohanó világban az internet veszélyeinek kitéve, és mégis megtalálta – ami sokunkból hiányzik arra hivatkozva, hogy túl elfoglaltak vagyunk ehhez, vagy nincs akkora jelentősége – az Istennel való kapcsolatot. Carlo mindent a helyén kezelt, mert felállított egy helyes fontossági sorrendet. Először Isten, utána minden más.
Szerintem az én korosztályomnak nagyon fontos, hogy követendő példát találjon. Itt jönnek szóba a különböző sportolók, énekesek, színészek, modellek, írók, sikeres emberek és még sorolhatnám. Véleményem szerint fontos egy olyan példaképet találni, aki értékeiben és életében is önazonos, tehát hiteles és a szeretet útján halad. És hoppá! Itt van Carlo Acutis! Minden elvárásnak megfelel. Nagylelkű volt és odaadó, a szentségeknek élt, mégsem vált egysíkúvá. Fontos volt neki, hogy másoknak adjon, boldogabbá tegye őket, jobbá tegye a világot azáltal, hogy megragadott minden alkalmat az Örömhír terjesztésére. És mily meglepő, egy vagány 15 éves srácról beszélünk, aki elérte az ember legnagyobb célját: szent lett.
Ahogyan Carlo mondja: „Az Eucharisztia az én autópályám a mennyországba.” Lehet, hogy ez a könyv lesz számodra az autópályára vezető gyorsítósáv?
